A
hétvége a pihenésről szól. Arról, hogy együtt vagyunk, egymásra figyelünk,
kikapcsolunk és lehetőleg kikapcsoljuk azokat a dolgokat, amelyek ebben
megzavarhatnak. A telefont. Nem olvasok emailt. Nem beszélünk olyan témákról,
amelyek kellemetlenek, mint például mikor hívjuk ki ezt vagy azt a szerelőt
vagy mikor lenne alkalmas elvinni a kocsit szervízbe. (Soha.) Nem megyünk
nagybevásárolni, és nem ilyenkor intézzük az elintéznivalókat, inkább legyen
egy hétköznap nehezebb vagy zsúfoltabb, de a hétvége szabad. - Ezért is
szeretem ha a szombat reggel valami finomsággal indul. Amerikai
palacsintával, croissanttal, császármorzsával. Vagy bármivel, ami finom és
édes. A tésztáját van, hogy már előző este kikeverem és egy kis kancsóban
beteszem a hűtőbe, így másnap csak fel kell forrósítani a serpenyőt, amíg kisülnek a kis korongok, addig szezontól függően elkészíteni a hozzávalókat, ami télen többnyire juharszirup, banán és nutella, méz-dió-fahéjas vaj, nyáron pedig gyümölcs-tejszínhab-mascarpone variácók, és negyed
órán belül az asztalon is a reggeli. Mi pedig odaülünk fürdőköppenyben,
kócosan, boldogan a tudattól, hogy előttünk 48 óra, ami ritka kivételektől eltekintve csak
a miénk. Hát ezért jó. Nem csak a juharszirup és a nyáron készített eperlekvár
miatt, hanem mert az ízében benne van a hétvége ígérete is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése