Kaptam egy nagy tál körtét, ami annyira nem volt hibátlan, hogy sokáig tartogassam és ugyanaznap a férjem hozott a piacról pár nagyon szép körtét, de túl kemények voltak, én azt szeretem, ha a folyik a leve, mikor beleharapok. A lényeg, hogy sok körte volt otthon, még ahhoz képest is, hogy mennyire szeretem. Így jött az ötlet, hogy készítek belőle levest. Gondoltam, hogy feldarabolom, kivágom a magházát, megpárolom vajon egy kevés cukorral, fűszerezem fahéjjal, kardamommal, és pürésítem. De valami még hiányzott, ez olyan túl körtésnek tűnt. Így végigböngésztem a netet és az egyik kedvenc blogon rá is találtam a hiányzó összetevőre, a sajtkrémre. Ami bevallom, soha nem jutott volna eszembe. Pedig annyira kézenfekvő. A kéksajt bennem is felmerült, de azt meg valahogy túl erőteljesnek éreztem bele. A sajtkrém viszont tökéletes ízharmóniát teremtett.
Hozzávalók:
- 7-8 szem közepes körte
- 3 evőkanál cukor (én a házi vaníliás ckromból tettem bele)
- diónyi vaj
- 125 g natúr sajtkrém
- Fél citrom kifacsart leve
Elkészítés:
A vajon fedő alatt puhára pároljuk a cukorral és a fűszerekkel megszórt, szeletekre vágott körtét. Ezután turmixban pürésítjük a sajtkrémmel, citromlével és annyi vízzel, amennyi a megfelelő sűrűség eléréséhez szükséges. Nekem ízlett melegen és hidegen is, szerintem bárhogy tálalható, pirított dióval szórtam meg a tetejét.
Ha kisbabánk van, vegyünk ki egy adagot mielőtt fehigítjuk vízzel és meg is van az uzsonna: körtés sajtkrém (olyan íze van, mint egy túrókrémnek).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése