"Gyerekkoromból
emlékszem rájuk: a párizsi chocolaterie-kre, kosarakba rakott,
fényes papírba burkolt tojásaikkal, a polcokon sorakozó nyulakra, tyúkokra,
harangokra, marcipángyümölcsökre, a marron glacéra, az amourette-ekre,
az aprósüteménnyel, karamellával megtöltött aprócska fészkekre és még
ezeregy cukrozott, varázsszőnyegen odaröpített csodára, amelyek jobban illettek
volna egy arábiai háremhez, semmint a passió komor fenségéhez.
Még
emlékszem, mit mesélt a mamám a húsvéti csokoládéról. Pénzünk soha nem volt
erre a sok finomságra, de azért mindig megkaptam a magam cornet-surprise-ét,
a húsvéti ajándékokkal megrakott papírtölcsért: volt benne aprópénz,
papírvirág, élénk színekkel kifestett kemény tojás és egy évről évre
változatlan, gondosan megőrzött, csibékkel, nyuszikkal, boglárkák közt mosolygó
gyerekekkel díszített színes kartondoboz, a mélyén parányi csomag celofánba
csavart mazsolás csokoládédrazséval. Minden szemet hosszan, türelmes élvezettel
kellett elszopogatni azokon a városok között megosztott hosszú éjszakákon,
amikor a redőnyök résein túl szállodacégérek neonizzása pislákolt, és az
árnyékos csendben csak anyám lassú, halhatatlannak tetsző lélegzése
hallatszott.
Azt
mondta: nagypéntek előestéjén a harangok az éj leple alatt elhagyják a
templomtornyokat, és varázsszárnyakon Rómába szállnak.
A
fiú bólint, arcán a cseperedő gyerekek félig tiszteletteljes, félig hitetlen
kifejezésével.
Ott aztán felsorakoznak a csupa aranyba és
fehérbe öltözött, süveges, arany botos pápa előtt: nagyharangok és kisharangok,
clochette-ek és súlyos bourdonok, csengők és csengettyűk
és dó-ti-dó-mi-szók, és türelmesen várják, hogy a pápa megáldja őket.
Anyám
el volt telve ezzel az ünnepi gyermekmesével; a szeme tágra nyílt az
elragadtatástól, ahogy felidézte a sok képtelenséget. Minden mese elbűvölte –
Jézus, Eostre istennő és Ali Baba egyaránt; beleszőtte a maga népi regéit
hitének csillogó kelméjébe. Kristályokkal való gyógyítás és csillagképek közti
utazások, idegen bolygókról érkezett, sötét szándékú lények és rejtélyes
öngyulladási folyamatok – anyám mindben hitt, vagy legalábbis úgy tett, mintha
hinne.
És
a pápa sorra megáldja mindegyiket, egészen az éjszakába nyúlóan, miközben a
francia templomtornyok húsvét reggeléig üresen, némán várják, hogy a harangok
visszatérjenek.
Én,
a lánya pedig tágra nyílt szemmel hallgatom e bűbájos apokrifákat, a Mithrasról
és a délceg Baldurról, Oziriszről és Quetzalcoatlról szóló meséket, amelyeket
más mesék szőnek át: repülő csokoládékról, repülő szőnyegekről, a sokkezű
istennőről, Aladdin csupa kristály csodabarlangjáról meg arról a másik
barlangról, amelyből Jézus három nap múltán kiemelkedett, ámen, abrakadabra,
ámen.
És
az áldások mindenféle formájú és ízű csokoládévá változnak, a harangok pedig a
fejükre állnak, hogy a csokoládé beléjük férjen. Így repülnek egész éjszakán
át, és amikor húsvét vasárnapján visszatalálnak tornyaikba, ismét megfordulnak,
és himbálózva kongatják világgá örvendezésüket.
Harangok
mindenütt: Párizsban, Rómában, Kölnben, Prágában. Reggeli harangok,
halottsirató harangok s mind a többi: a változásokat hírelve kísérik végig
száműzetésünk éveit. És a húsvéti harangok, amelyek oly erősen szólnak az
emlékezetben, hogy beléjük sajdul az ember füle.
A
sok csokoládé pedig a harangzúgás közepette száll a levegőben, a mezők és a
városok fölött. Van köztük, amelyik földet érve összetörik. De a gyerekek
fészkeket készítenek, és magas ágakra helyezik őket, hogy felfogják a hulló
tojásokat, csokoládétyúkokat, – nyulakat, a pralinét, a karamellát, a cukrozott
mandulát…Jeannot csillogó szemmel fordul felém.
Szuper
– mondja fülig érő vigyorral.
–
És ez a mese arról, hogy miért kaptok húsvétra csokoládét.”
Részlet Joanne Harris: Csokoládé című könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése