Szülés után hamar (na jó rögtön) szerettem volna visszanyerni az alakomat, ami igazából nem volt akkora kihívás, mert a terhesség alatt 10 kilót szedtem fel, de két héttel a kislányom születése után gyakorlatilag semmi nem volt már belőle, hiszen jórészt a baba, a magzatvíz és a szervezetem által visszatartott víz jelentette ezt a súlytöbbletet. Őszinte szerettem volna lenni magamhoz, így beláttam, hogy tulajdonképpen sosem voltam elégedett az alakommal és nem a terhesség miatt érzem magam rosszul a mérlegen. Ezen most nyilván méltatlankodni fognak, hiszen sok nő szeretne 55 kiló lenni, de én 52 szerettem volna (azért azt tegyük hozzá, hogy mindössze 162 centiméter magas vagyok), és ez a plusz három kiló választott el attól, hogy igazán jól érezzem magam a bőrömben. Világéletemben sportoltam, ez nem lehetett gond, így a táplálkozásomban kezdtem el keresni az okokat. Nagyon szeretek enni, a nagyon, talán nem is eléggé kifejező. Az ízek a szenvedélyem, a sütés-főzés, nagyon szeretek étterembe járni, ételeket, alapanyagokat, fűszereket vásárolni - egyszóval mindent, ami az evéssel kapcsolatos. Így azért nehéz a versenysúlyomat megtartani, tizenéves korom óta folytonos küzdelmet is jelentett. Alapvetően sokat sportoltam és odafigyeltem az étkezésemre, de mindig voltak kilengések, mert nem bírtam hosszú távon az "odafigyelést", ami nálam azt jelentette, hogy bizonyos dolgokat megvonok magamtól. A kilengést lelkifurdalás követte, majd még több sport, újabb megvonás és így tovább. Nem hangzik jól, nem is volt túl élvezetes, vagy jót ettem vagy jól éreztem magam a bőrömben, a kettőt nemigazán tudtam összeegyeztetni. Szülés után elhatároztam, hogy véget vetek ennek, egyrészt az élet túl rövid ahhoz, bármit is megvonjak magamtól, másrészt szeretnék úgy kinézni, ahogy valóban jól érzem magam, és nem folyton ezen a pár kilón aggódni. A fogyókúrákat nem nekem találták ki, aki igazán ínyenc szerintem képtelen hosszabban az egyhangú táplálkozásra, és nem a kalória tartalom alapján fogja kiválasztani, hogy mi kerül a tányérjára. Én inkább próbáltam kiiktatni vagy minimálisra korlátozni bizonyos ételeket, nem vagy csak nagyon ritkán ettem édességet, kenyeret és még néhány ellenségnek tartott dolgot, aminek az lett a vége, hogy, amikor egyszer-egyszer engedélyeztem magamnak, na akkor aztán jól belaktam belőlük, és innen már ismerős: lelkifurdalás, megvonás, még több sport, újabb megvonás... Vagy olyan szabályokat állítottam fel, hogy például este már nem eszem szénhidrátot vagy fehér lisztet. Próbáltak már jót vacsorázni csak zöldségekből? Vagy finom croissant-ot vagy tésztát enni teljes kiőrlésű lisztből? Na ugye. Olyan étrendet szerettem volna kialakítani, hogy bármit ehessek, lehetőleg bármikor és mégse hízzak, sőt, ha lehet megszabaduljak ettől a három kilótól. Érthető, ha nem nagyon bíztam ilyen táplálkozási módszer létezésében. Végül hallottam egy könyvről, részleteket már ismertem belőle, ami alapján úgy gondoltam, hogy talán ez lesz az én módszerem. Így hát megszereztem A francia nők nem híznak című remekművet, amely ráadásul a sokat ígérő "A boldog táplálkozás titka" alcímet viseli. Várakozásomnak megfelelően a könyv nekem való étrendre épül, szinte teljesen a szerző elképzeléseinek megfelelően táplálkoztam eddig is, egy egészen iciri-piciri apróságot kivéve: az adagokat. Azért is volt nehéz az étrendem változtatásával súlycsökkenést elérnem, mert eleve nagyon egészségesen táplálkozom, rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, halat és húst eszem, nagyon kevés szénhidrátot, zsíros ételt és édességet, fogyasztottam, így nem igazán tudtam drasztikusan változtatni és tanácstalan voltam, hogyan is tovább. A megoldás kulcsa nálam a mennyiségben rejlett, ugyanis mindenből képes vagyok sokat enni, nem vagyok az az ételben turkálós fajta, én bizony mindent megeszek, ami a tányéron van és ízlik, és az étkezés számomra mindig több fogásból áll, leves vagy előétel és desszert nélkül nem kerek az ebéd vagy vacsora. Minimális változtatásokkal mégis több, mint három kilót fogytam az elmúlt hónapban, persze emellett kitartóan edzek is, de az eddig is így volt, nem véletlenül tartják azt, hogy a sport 30 az étkezés 70 százalékban határozza meg a külalakunkat. Ez a módszer azoknak való, akik szívesen áldoznak némi energiát az ételeik beszerzésére és elkészítésére, szeretnek a konyhában tenni-venni, piacra járni, nyitottak az ízekre, mert nekik nem fog gondot okozni a változatos, több fogásból álló étrend összeállítása és elkészítése. Nincs nagy titok, egyszerűen arról van szó, hogy keveset kell enni, de közben élvezni az ízeket, egy étkezésre minél több félét fogyasztani, hogy az ízekkel és ne a mennyiséggel lakjunk jól. Egyféle ízből többet tudunk enni, ha egyhangúan étkezünk, előbb-utóbb nagyobb mennyiségre van szükség ugyanabból az ételből, hogy az élvezeti szintet elérjük. Így az ideális, ha szezonális dolgokat fogyasztunk, mert így tudunk a legegyszerűbben változatos étrendet kialakítani, ahogy a szerző mondja "a legjobbat a legjobbkor enni" és ha minden étkezésre több fogást eszünk, reggelire kettőt, ebédre három-négyet is akár, vacsorára szintén egy-két fogást. Persze, kinek van erre ideje? - kérdezhetik joggal. A jövőben néhány menü összeállítással szeretném megmutatni, hogy egy kis fantáziával szinte bárkinek.
Mi délben ebédelünk, és általában fél 11-11 körül szoktam nekilátni az elkészítésnek, így egy-másfél órám van rá. Hetente legalább háromszor elmegyek a piacra, de tavasszal és nyáron szinte naponta, hiszen a gyümölcsök nem bírják hűtő nélkül egy napnál tovább, a friss epret, cseresznyét, paradicsomot, borsót viszont vétek hűtőben tárolni. Így azonban elég egy-két nappal előre gondolkozni és a bevásárlásba sem szakadok bele. Az ebéd kitalálásánál és elkészítésénél mindig egy-két alapanyagra koncentrálok és azt variálom több fogásban, így valójában sokszor egy vagy kettő ételből csinálok hármat. Minden fogás nagyon kicsi adag, de mire a végére érünk mégis tökéletesen jól lakunk és az ízlelőbimbóinkat is kielégítettük, hiszen van egy előétel, leves, főétel és desszert. Szerencsések vagyunk, mert a férjem szinte minden nap itthon ebédel és ilyenkor mindig szépen megterített asztal mellett leülünk, közben beszélgetünk, együtt vagyunk, ez a nap fénypontja. Mindig reggelizünk, erre hétköznap is odafigyelek, általában tojást, gyümölcsöt és joghurtot, esetleg zabkását, hétvégén a kényelmes, délelőttbe nyúló beszélgetős reggelikre jöhetnek a szénhidrátok, császármorzsa, amerikai palacsinta, croissant. Amiért a leghálásabb vagyok könyvnek, hogy azóta vacsorázunk is, előtte csak nagyon ritkán ettünk este, a rendszeres vacsora nem fért bele a súlykontrollba, persze ez a mi életmódunkkal megint csak nem volt mindig tartható, hiszen szeretünk eljárni vacsorázni - most ezt is büntetlenül megtehetjük, pedig amióta kislányunk van, fél kilenc előtt ezekre a kiruccanásokra nemigen kerül sor. De az egyszerű hétköznapokon is milyen jólesik a nap végén, néhány finom falat mellett megvitatni kivel mi történt, a vacsora nem csak az étkezésről, hanem az együttlétről is szól.
A könyv olvasása közben az ember néha szinte elszégyelli magát, hogy nem francia nő, így csak azoknak ajánlom, akik ezzel a sanyarú, ám de megváltoztathatatlan ténnyel képesek lesznek megbirkózni és továbbra is együtt élni. A könyvet érezhetően áthatja a jószándék, hogy a többi elmaradott - különösen amerikai - nőtárson segítsen, kihozza őket a kulináris dzsungelből, és legalább némiképp felzárkóztassa és hasonlatossá tegye őket a teremtés csúcspéldányához, a FRANCIA NŐ-höz. Én a könyv végére ha nehezen is, de feldolgoztam, hogy nem lehetek elég szerencsés, mert ahhoz, hogy a póréhagyma lefőtt vizét igyam egész nap és még élvezzem is talán tényleg francia nőnek kellett volna születni. - De lefogytam 3 kilót, jól érzem magam a bőrömben és emellett azt eszem, amit szeretnék, akkor, amikor szeretném. Kell ennél több? Köszönöm Mireille Guiliano.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése