2015. május 28., csütörtök

Epres-fehércsokis muffin

Tudom, hogy meg sem szabadna kóstolnom, mert ha egy falatot eszem belőle, nem bírok ellenállni és meg is fogom enni, amibe beletörtem. Meg a  többit is. Na jó csak a felét. Végülis én sütöttem, illik megkóstolni, hátha nem is jó. De hát miért is ne lenne jó? - Mondjuk nem sült meg.  Na még egyet... azt, amelyiknek a tetejére kifolyt és ráolvadt a fehércsoki, még a sütőben kinéztem... vagy azt a másikat, amelyiken karamellizálódott az eper...
Hány darabos is egy muffin sütő? Tizenkettő?! Nem létezik, hogy a hiányzóakat mind én ettem meg. Ugye Ti is ettetek...?




A mufinnal kezdődött minden. A szerelem a sütés iránt. Ott éltem át először a csodát, ahogy lisztből, cukorból, sütőporból és tojásból sütemény születik. Csokis, kakaós, epres, diós, almás. Nem tudtam levenni róla a szemem, guggoltam a sütő előtt és megbabonázva néztem, ahogy egyre magasabb lesz a kapszlikba töltött tészta.  Óriási élmény volt, amikor a magasra feljött, tökéletesen sikerült tepsi muffint tálcára pakoltam és azzal vártam haza a szüleimet vacsorára. Csak sütöttem és sütöttem a család meg boldogan ette. Tizennyolc éves voltam ekkor, egy barátnőm a születésnapjára kapott egy muffinszakácskönyvet, és persze rögtön a rabja lett, lelkesen újságolta, hogy azóta minden reggel azt reggelizik. Én nem voltam nagy szakácsnő, így nagyon nagy tettnek éreztem, hogy ő süt. Ráadásul olyan muffint, amit én addig csak pékségekben láttam. Ámulva néztem, hogy ugyanúgy néz ki. Mint a boltban. Kipróbáltuk együtt is egy nyári délutánon. Még emlékszem, ahogy magyarázza, hogy a csokit még a papírjában törjem össze, a tésztát hagyjam csomósan... Elronthatatlan, bíztatott. Tényleg az.
Azóta is imádom Stahl Judit receptjeit, hálásak lehetünk neki, hogy összeválogatta a legjobb mufinn recepteket és velük egy egész generációval szeretette meg a sütést egy életre. Gyors és finom, biztos a sikerélmény, ha valaki még soha nem sütött semmit akkor is. A kedvenceim közé tartozik ez a fehércsokis-epres, a másik dobogós a csokis-banános. 


Kis eltéréssel ez a recept a Stahl Judit féle fehércsokis-epres muffin, már korábban is szerepelt egyszer a blogomon, de azóta már többször készítettem és változtattam rajta. Narancs helyett citromhéjat teszek bele, nekem a tavaszhoz az valahogy jobban illik, szerintem kevesebb cukor is elegendő az általa megadott mennyiségnél és az egész vanília rudat felhasználom, nem csak a magokat. Próbáltam már úgyis, hogy nem csak megolvasztottam a vajat, hanem barnítottam is, és a tej felét tejszínnel is pótolhatjuk.



Hozzávalók:


  • 100 g vaj
  • 100g fehércsoki
  • 200 g eper
  • Egy kávéskanál sütőpor
  • Egy csipet szódabikarbóna
  • Egy csipet só
  • Egy dl tej
  • 100 g natúr joghurt
  • 100 g barna cukor
  • Egy darab tojás
  • Egy citrom reszelt héja
  • 25 dkg finomliszt


Elkészítés:
 A sütőt előmelegítjük 200 fokra és a muffin tepsit kibéleljük papírformákkal, használhatunk szilikonformákat is, de én nagyon szeretem a színes, vidám muffinpapírokat. A vajat megolvasztjuk és visszahűtjük, a fehércsokit apró darabokra vágjuk, az epret megmossuk és szintén feldaraboljuk, majd összekevrjük egy evőkanál liszttel, hogy ne áztassa el a muffint. Ezután összekeverjüka  száraz hozzávalókat, a maradék lisztet, sütőport, szódabikarbónát, sót és a fehércsokit. A cukrot finomra turmixoljuk a vanília rúddal, így sokkal vaníliásabb ízt kapunk, mintha csak a magokat kapargatnánk bele. Egy másik tálban kézi habverővel összekeverjük a tojást és a cukrot, majd hozzáadjuka  tejet, a joghurtot és a vajat, hozzáreszeljüka  citrom héját majd összekeverjük a lisztes keverékkel, de elég csak nagyjából összedolgozni, nem kell teljesen simára keverni. A tészta felét elsztjuk a muffin formákba, a maradék tésztába elkeverjük az epret és azt is rámerjük. 20-25 perc alatt megsütjük, ha már langyos juharszirupot kanalazhatunk a tetejére.





2015. május 27., szerda

Do you eat Hungarian?

Te mit szeretsz enni? Mit szoktál főzni? Ha valami igazán finomra vágysz, mi jut elsőként az eszedbe? Elismerem nagyon jók az olasz ételek, érdekesek és izgalmasak az ázsiaiak, a francia konyháról már nem is beszélve, de nekünk is vannak jó dolgaink. És amikor elkezdem felsorolni, hogy mik, általában egy cinikus mindentudó mosollyal nyugtázzák, hogy jah, hogy az? - az nem is magyar. Osztrák, török vagy francia eredetileg. Nem tudtad? Mert olyan, hogy magyar gasztrónómia nem is létezik. - Sokak szerint. 
Szerintem éppen ez a baj velünk. Magyarokkal. Hogy nincs olyan fene nagy identitástudatunk és önbizalmunk mint más népeknek. Honnan lehetne azt ugyanis tudni, hogy ki mit vett át kitől. És mikor. Egy francia például sosem bizonytalankodna, hogy a macaron nemzeti termék, ennek köszönhetően sokan mások sem. Holott a macaron eredetileg (már amennyire ez megállapítható) olasz eredetű, az elnevezés bizonyosan. Vagy egy osztrák a bécsi szeletnél. Vagy egy török a baklavánál, holott számos közel keleti és balkán ország a sajátjának tartja. A burek hány balkáni nép nemzeti étele? Bezzeg mi simán átengedjük a palacsintát, a gombócot, a lecsót, a nokedlit, a töltött káposztát.
Pedig mind magyar. Legalábbis ugyanannyira magyar, mint amennyire francia, osztrák, német vagy török. A saját, nemzeti gasztronómia kialakulása nem értelmezhető izoláltan és választható el a környező népek gasztrokulturális fejlődésétől, valamint a különböző kulturális találkozásoktól,  a 150 éves török megszállástól, vagy a jelentéktelennek éppen nem nevezhető osztrák hatástól, hogy csak a leglényegesebb példákat említsem. Ha ezektől nem is függetlenül, mégiscsak kialakultak a saját ételeink, olyan értelemben pörkölt, paprikás, gulyás és gombóc nincs máshol, mint nálunk. A főzelék, annyira egyedülállóan magyar, hogy még megfelelő szót sem találni rá idegennyelvben, következésképp csak itthon ehet az ember egy jó tökfőzeléket vagy krumplifőzeléket debrecenivel. Lecsó is sok nép palettáján szerepel, de egyikben sem pont ugyanolyan, mint miénk. Akkor miért ne lenne magyar? Annyira magyar, mint amennyire francia a ratatouille.
A receptek eredetiségének kérdése kapcsán mindig előjön belőlem kicsit a jogász, úgy tűnik minden tiltakozásom ellenére mégiscsak megérintett a szakma. Szerzői jogilag nézve ugyanis egy recept mikor tekinthető sajátnak? Mitől lesz egy étel eredeti? Attól, hogy valaki először elkészíti? Leírja? Elnevezi?Mennyit kell változtatni rajta, hogy sajátnak minősüljön? Mi van ha ugyanazokat az ételeket, eljárásokat különböző helyeken egymástól teljesen függetlenül többször is kitalálták? Csak magyar honban paradicsomot és paprikát tettek bele, pár országgal arrébb meg padlizsánt is, egyik helyen zsírral csinálták, mert a disznótartás miatt az volt kéznél, másik helyen meg olívaolajon, mert garmadával termett?
Nem teng bennem túl a nemzeti öntudat, és a magyar konyháért sem rajongok különösebben. Szeretem persze, de nincs nálunk hetente pörkölt vagy gombóc, paprikást pedig bevallom őszintén még nem is próbáltam elkészíteni, aminek az oka többek között, hogy nem is nagyon vágyom rá. De nagyon szeretem a magyar konyha azon sajátosságát, hogy vannak édes ételek főfogásként, mint a túrós csusza, mákos tészta, szilvás gombóc, túrós gombóc, barátfüle, bukta, grízes tészta, fánk, almás pite.  Ezek ugyanis remekül illenek például egy gulyáshoz vagy bableveshez. Vagy a húsleveshez, amit a magyarok szerintem szintén tökélyre fejlesztettek, hiába szerepel más nemzeteknél is ez az étel, az én elfogult véleményem szerint meg sem közelíti a miénket. A magyar konyha sajátossága az is, hogy mákot használ, számomra az ünnep elképzelhetetlen lenne mákos bejlgli, mákos guba, mákos kifli nélkül.
Nagyon jónak tartom a pár éve divatos újragondolós irányzatot, hogy fedezzük fel újra a magyar ételeket, ízeket, aminek köszönhetően felkerültek a trendi éttermek kínálatába is. Na persze nem arra gondolok, amikor a rétesben nincs tészta, a húslevesből meg hiányzik a hús. Az utóbbi ugyanis csontleves, aminek szintén megvan a létjogosultsága, csak nagyon csalódott tudok lenni, amikor húslevesre számítok és elém tesznek egy tányér alaplében úszkáló két szem sárgarépát meg néhány csíkokra vágott zöldségfélét - a reform jegyében.
Jó, hogy újra lehet enni étteremben hagyományos magyar ételeket. Hortobágyi húsos palacsintát, krumplis tésztát, tojásos nokedlit, káposztástésztát, desszertnek választható máglyarakás, vargabéles, somlói és túró gombóc, nem csak francia csokoládé torta, tarte vagy panna cotta. Hogy a rendszerváltás előttről ittmaradt cukrászdákon kívül (melyekben majdnem mindegy mit választunk, mert mindennek egyforma íze van) is egyre több helyen kapható a lúdláb torta, a Rigó Jancsi, dobos torta, opera és zserbó, nem csak a flancos pohárkrémek (és persze az elmaradhatatlan macaron - egyébként nagy kedvencem...).
Azért az nem egy jó tendencia, hogy egy átlag magyar városban egy vacsorázni szándékozó ember, tud enni akár több helyen is olaszt, sushit, mexikóit, thai-t, kínait, görögöt, horvát és sváb ételeket de egy valamire való jókai bablevest vagy szilvásgombócot például nem. Szóval szükség van az újragondolásra, remélem egyre inkább elharapódzik és a nálunk járó külföldi nem csak a gulyást és a lángost szereti majd a magyar konyhából. És nem csak a külföldiek miatt. Magunk miatt is, hiszen a gyerekeink a jobbnál jobb magyar fogásoknak lassan már csak a butított, összecsapott menzai változatát ismerik.
Olvasom, hallom, hogy a gyümölcslevest más országokban desszertként fogyasztják és a külföldiek meghökkennek, hogy nálunk előételként kapják (felháborító). Azt is némi nehezteléssel szokás emlegetni, hogy a tésztát rajtunk kívül máshol nem eszik édesen, ez is csak jó magyar szokás (pejoratívan értve).  Na és akkor mi van? Mi így szoktuk. Ettől vagyunk mások. Például magyarok. Szeressük magunkat, a konyhánkat, az ízeinket a szokásainkat. Azon miért nem hökken meg senki, hogy az olaszok nyakra főre isszák a lambruscót, a többnyire édes, habzó vörösbort, amire a (kiváló) magyar borokhoz szokott hazánkfia már az első jelzőnél is csak a fejét csóválná, a másodikat meg értelmeni sem tudná. (Én szeretem. Csóválják is...) A franciák pedig osztrigát esznek, meg csigát. Ami, ha belegondolunk, azért valamivel extrémebb dolog, mint főétel előtt meggylevest kanalazni.
Érdekes dolog ez, hogy a nyers halat, a kaviárt, a steaket véresen, fenntartás nélkül megesszük, de egy jó disznótoros, a disznósajt vagy véreshurka felett fanyalgunk. A férjem a sushi minden változatát imádja, de a halászlevet gyakorlatilag megkóstolni sem hajlandó. A kislányom is jobban tudja, hogy mi a macaron, mint a rétes, krémest pedig még soha nem evett. A lelkiismeretfurdalásomat némileg enyhíti, hogy legalább a kedvence a túrórudi. És imádja a kolbászt. A száraz, parasztkolbász félét, ami hazai disznótoros specialitás.
Elhatároztam, hogy figyelni fogok, hogy az otthonunkban teret kapjon a magyar konyha. Szeretnék megtanulni töltött káposztát csinálni és paprikás krumplit. Habostetejűt, máglyarakást és szilvásgombócot is fogok készíteni. Előkeresem a nagymamám régi receptjeit, szakácskönyveit és nekilátok az alapvető magyar ételek elsajátításának, mielőtt végleg alámerülnék a világ gasztrokulturális sokszínűségében. Hogy legyen viszonyítási pontom, egyáltalán alapom. Hiszen a főzés nem ott kezdődik, hogy a száraz tésztát össze tudjuk keverni a feltéttel, vagy szépen tálaljuk a sem tudást, sem hozzáértést, igazából minimális energiát is alig igénylő ételeket, megtöltjük a készen kapható fagyasztott tésztákat. Persze ez is fontos tudás, hogyan tudunk gyorsan, a mindennapi teendők mellett egészséges és finom ételeket esztétikusan az asztalra varázsolni, arról nem is beszélve, hogy milyen örömteli és kreatív időtöltés. De azért az az igazi, ha ismerjük az alapokat, meg tudunk sütni egy kenyeret, kicsontozni egy csirkét, tudjuk mi az a  rántás, habarás, a különbség hájas vagy krumplis tészta között. Tudjuk, hogy a tarhonya tészta, és mi az a dödölle. Jó lenne ha a gyerekeimnek egy ilyen örökséget is átadhatnék, és a kedvenc ételeik között szerepelne jó pár magyar is. Mert hiszem, hogy egy nemzet identitását nem csak a közös nyelve vagy történelme határoz meg, hanem a mama főztje is. 






2015. május 26., kedd

Randi vacsora - Koktélparadicsomos bruschetta, spárgás-cukorborsós rizottó


Az egész délutánunk szabad volt, már jó előre lebeszéltük a mamával, hogy Rebeka náluk lesz. Terveztünk mindent, biciklizést, sétát, fagyizást, de szakadt az eső. Egész nap, megállás nélkül. Nem kettesben voltunk, de mivel Ruben, a kisfiunk az idő jó részét, még alvással tölti, ezért mégiscsak olyan volt, mintha ketten lennénk. Legalábbis ahhoz képest, amikor itthon van Rebeka is. Egy gyerek már meg sem kottyan, ha az ember a kétgyerekes léthez van szokva. Igazi kikapcsolódás. Végül egy francia film mellett döntöttünk, amit húsz perc híján majdnem végig is néztünk, amikor Ruben felébredt a délutáni szunyókálásból. Egy órát babáztunk, azaz inkább én, Ricsi zenei aláfestést biztosított hozzá, hiszen a gyermek kiművelését nem lehet elég korán elkezdeni. Miután visszatettük aludni, még mindig maradt bő másfél óránk a kislányunk hazaérkezéséig. Eredetileg hideget ettünk volna, de hirtelen ötlettől és az éhségtől vezérelve úgy döntöttem, inkább főzök valamit. Csak kettőnknek. Körülnéztem, mi van otthon és gyorsan végiggondoltam, hogy mit készíthetnék el úgy, hogy maradjon időnk kényelmesen elfogyasztani is. Mondtam Ricsinek, hogy választhat a koktélparadicsomos papardelle vagy a spárgás-cukorborsós rizottó közül. Az utóbbira szavazott, titokban ennek a változatnak szurkoltam. Nekiláttam. Felraktam a vizet, villámgyorsan felszeteltem a hagymát, megpirítottam rajta a rizst, felöntöttem egy tavalyi rozéval, és amíg elfőtt róla a bor, pár perc alatt blansíroztam a spárgát. Ezután a főzővizet használtam a rizottóhoz, a kevergetéshez már egy pohár bor is volt a kezemben, és persze szólt a kedvenc sanzon válogatásom is, hogy igazi randi hangulat legyen. A férjem ott ült mellettem, és filmet keresett estére - éljenek a torrent oldalak és a világháló, pár évvel ezelőtt még kénytelenek lettünk volna kabátot húzni és elmenni a zuhogó esőben a tékáig, hogy ott jó negyed óra tanácstalanságot követően kivegyünk egy filmet. Amit már vagy láttunk, vagy a tizedik perc után rájövünk, hogy nem jó. Most letöltünk legalább kettőt. Itthonról, öt perc alatt. Nincs is már téka. Kifejtettem a cukorborsót, lereszeltem a parmezánt és közben a pult közepén álló zöldséges kosárra esett a tekintetem. Mégiscsak kellene kezdeni valamit a koktélparadicsomokkal. Eszembe jutott a péntekről maradt negyed tönkölykenyér a dobozban és már meg is volt az ötlet. Előmelegítettem a sütőt, petrezselymet és bazsalikomot aprítottam, felkarikáztam két szál újhagymát, félbevágtam a koktél paradicsomokat majd az egészet összekevertem egy kis tálban, nyakon öntöttem olívaolajjal és balzsamecettel. A kenyeret ujjnyi vastag szeletekre vágtam és megpirítottam a sütőben, majd ráhalmoztam a paradicsomokat, végül friss borsot őröltem rá. Kész is volt az előétel, paradicsomos bruschetta, a férjem kedvence. A rizottó is elkészült, elzártam alatta a gázt, hozzákevertem a parmezánt és a vajat, amíg fedő alatt összeálltak az ízek, megterítettem, gyertyát gyújtottam. Óvatosan ránéztem az órára, azért előfordul, hogy elszámolom magam, de még mindig csak fél hét volt, egy kerek óránk maradt a vacsorára. Egymásra. Elmondtam magamban egy miatyánkot, hogy csak ne most az egyszer ébredjen előbb Ruben és leültünk enni. Nyugalomban, csöndben, nem volt "pöttyös pohájkából" vagy " a rózász kanállal akajom" esetleg "inni, inni, inni", nem kellett ugrásra készen, fél kezünkkel a szalvétán, figyelnünk az asztal végét és akár egész gondolatmeneteket is meg tudtunk osztani egymással. Csak egyetlen egyszer keltem fel az asztaltól, amikor az előétel után odaraktam a rizottót. Szinte unalmas volt. Szinte.
Vacsora után maradt még fél óránk befejezni a délutáni filmet is. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy desszertnek (csak) csokoládé volt. De valahogy egyikünkben sem volt, emiatt hiányérzet. 




A spárgás rizottó receptjéhez képset annyi a különbség, hogy az utolsó két-három merőkanál előtt hozzákevertem a frissen fejtett cukorborsót is a rizzottóhoz, egyébként mindenben megegyezik a recepttel.



Koktélparadicsomos bruschetta

Hozzávalók két személyre:

  • 12 szem koktélparadicsom
  • Fél csokor petrezselyem
  • 8-10 bazsalikom levél
  • Két szál újhagyma
  • Olívaolaj
  • Balzsamecet
  • Frissen őrölt bors
  • Négy kisebb szelet kenyér



Elkészítés:

A bazsalikomot és a petrezselymet felaprítjuk, az újhagymát vékonyan felkarikázzuk, mehet bele a zöldje is (ez helyettesíthető snidlinggel is). Egy tálban összekeverjük a félbevágott koktélparadicsomokkal és bőségesen meglocsoljuk olívaolajjal és balzsamecettel. A kenyérszeleteket megpirítjuk, majd rájuk halmozzuk a paradicsomot. Gyors, finom, jól variálható és remekül megy egy pohár vörösborhoz. 









2015. május 23., szombat

Tavaszi zöldségleves


Zöldséglevest készíteni nagyon egyszerű, ám mivel ez egy olyan étel, ami kizárólag friss alapanyagokból áll, így azok minősége kulcsfontosságú. Így ha  nem áll módunkban friss és igazán jó zöldségből elkészíteni, inkább neki se álljunk, mert vízízű menzás lötty lesz belőle, amit aztán hiába javítgatunk leveskockával meg sóval, senkinek nem fog ízleni.  Előfordul, hogy rácsodálkoznak az emberek, hogy a zöldség "ilyen finom is tud lenni" amikor egy-egy kizárólag zöldségekből készült fogást kóstolnak. Ha jó helyen vesszük és szép, friss, szezonális zöldségeket használunk az ételek elkészítéséhez, akkor nem csak ízletes, hanem szemet gyönyörködtető színkavalkád kerül az asztalra. Az üde cukorborsó, a zsenge sárgarépa, az édes fehérrépa, a petrezselyem, persze nem a színtelen, szagtalan, túlhajtatatott szupermarketben kókadozókra gondolok, hanem a hajnalban leszedett még harmatos tömött csokrokra, amiket a kendős nénik árulnak a piacon - más nem is igen szükséges ehhez a leveshez, ami nálunk tavasszal a család a kedvence. Nyáron átveszi a helyét a minestrone leves, télen pedig a testesebb ízvilágú, kiadósabb húsleves. 




Hozzávalók egy nagy fazék zöldségleveshez (6 fő)

  • Három sárgarépa
  • Három fehérrépa
  • Fél kiló frissen fejtett cukorborsó
  • 4 db közepes újkrumpli
  • Egy kis póré hagyma
  • Egy csokor újhagyma (zöldje is belemehet a levesbe)
  • Egy csokor petrezselyem
  • Egy szelet ujjnyi vastag zsírszalonna
  • Egy evőkanál kacsazsír
  • só, bors


Elkészítés:

A zsenge tavaszi zöldségeket elegendő, ha egy szivacs dörzsölős felével alaposan megmossuk, nem szükséges meghámozni. A szalonnát ici-pici kockákra vágjuk, hogy a levesben észrevétlen maradjon, és egy kanál kacsazsíron kicsit megfuttatjuk, majd rádobjuk az apróra vágott póré és újhagymát és megpirítjuk rajta. Ehhez hozzádjuk a karikára vágott sárgarépát és fehérrépát, pár perc alatt átforgatjuk, hogy kicsit megpiruljon, majd felöntjük kicsit kevesebb, mint kétszeres vízzel, sózzuk, és fedő alatt gyöngyöztetve hagyjuk puhulni a zöldségeket. Amikor már majdnem készen van, beledobjuk a kockára vágott újkrumplit, ha az is megfőtt, mehet bele a borsó. Amikor készen van, elzárjuk a tüzet és belerakjuk az apróra vágott petrezselymet. Borsozzuk és frissen reszelt parmezánnal, esetleg vékony karikára vágott újhagymával tálaljuk. A legvégén, amikor készen van kis kockákra vagy csíkokra vágott kelkáposzta levelet is tehetünk a petrezslyemmel egyidőben bele, vagy bébi spenót leveleket, nagyon szépen mutat a zöldségek között és az ízkombinációba is remekül illik. 




2015. május 20., szerda

Vacsora: Spenótos tagliatelle koktélparadicsommal és parmezánnal, fehércsokoládés-marcipános panna cotta eperrel


Nagyon szeretek vendégeket várni. Főzni és készülni, teríteni, gyertyát gyújtani, zenét választani - ilyenkor mindent a legapróbb részletekig megtervezek. Egyrészt szeretném, ha a vendégek jól éreznék magukat, másrészt én is szeretném élvezni az estét, és nem föl-alá ugrálni, ehhez pedig fontos a megfelelő előkészület. Először is mindenkinek készítek ki papucsot. Megterítek, gyertyát gyújtok, halk háttérzenét rakok be, a konyhában teljesen elpakolok, nincs mosatlan a mosogatóban, vagy használt vágódeszka a pulton. A mosogatógépet kiürítem, hogy a vacsora után mindent rögtön be tudjak tenni, ne kelljen egész este a tányérhalmot nézegetni. És természetesen behűtöm a pezsgőt. Egy vendégség alkalmával az étel csak egy dolog, ahhoz, hogy az este jó legyen, fontos a hangulat is, amiért sokkal többet tehetünk, minthogy a véletlenre bízzuk. A jól megválasztott táraság fél siker, érezni kell, hogy kiket érdemes összehozni és nem érdemes semmilyen vitába belemenni, a nőknél a szoptatás, szülés, hordozás, altatás mikéntje legalább olyan veszélyes terep, mint a férfiaknál politika. (Igen ám, de akkor mégis miről beszéljünk...) 
Amikor kevesen vacsorázunk, hatan vagy annál is kevesebben, az angol tálalás híve vagyok, azaz mindenkinek a saját tányérján tálalom az ételt. Így elegánsabb. Én szívesen eszem végig akár három-négy fogást is, de a tapasztalatom az, hogy az emberek nem ehhez vannak szokva, így nem is igénylik a sok fogást, bőven elegendő kettő, legfeljebb három fogás, és a desszertnél már így is mindenki a hasát fogva panaszkodik, hogy mennyire tele van. Különösen egy késői időpontban, amire nekünk, anyukáknak sikerül a gyerekeket ágyba dugni és végre találkozni, már senki sem vágyik nehéz vagy sokféle ételre, előételnek bőven elegendő egy kis alkohol... Ez alkalommal a barátnőimet vártam vacsorára, három teljesen különböző, stílusú embert, így olyan ételt szerettem volna készíteni, ami biztosan mindenkinek ízleni fog. A tészta tökéletes választásnak tűnt, egyszerűen elkészíthető, frissen tálalható, mégis azzal, ha magam gyúrom és házi tésztát rakok az asztalra, minden különösebb erőfeszítés nélkül megteremtem a "főztem rátok" hangulatot és bezsebelhetem a jó háziasszonynak járó dicséreteket. Férfiaknál ez a menü biztos bukásra lett volna ítélve, hiszen hiányzik belőle a legfontosabb alapanyag, a HÚS. 
Előző nap megcsináltam a  tésztát, a vacsora előtti délután elkészítettem a  feltétet, ami fedő alatt várakozott egy nagy serpenyőben a tűzhelyre odakészítve, a vendégek érkezése előtt tíz perccel pedig feltettem forrni a vizet. Az első lány megérkezésekor fel is forrt, mire az utolsó is megérkezett készen volt a tészta és csak össze kellett keverni a feltéttel. A desszertet előző este készítettem el, csak ki kellett venni a hűtőből és rámerni az eper öntetet. 

Spenótos tészta koktélparadicsommal és parmezánnal


Hozzávalók:
  • 400 g friss spenótlevél
  • Egy csokor újhagyma
  • Három gerezd fokhagyma
  • 3 dl tejszín
  • 12 szem koktélparadicsom
  • 40 g frissen reszelt parmezán
  • bors, szerecsendió
  • olívaolaj
  • 30-40 dkg tagliatelle


A spenót leveleket alaposan megmosom, letépem a szárakat és az erezetet. Egy nagy serpenyőben olívaolajon megfuttatom az apróra vágott újhagymát és a lereszelt fokhagyma gerezdeket, majd rádobom a spenótot és pár perc alatt megfonnyasztom rajta, nem főzöm agyon. Felöntöm tejszínnel, borsozom, szerecsendiót reszelek rá és félrehúzom. A tagliatelle-t pár perc alatt sós vízben megfőzöm, majd összekeverem a feltéttel. Tányérokra halmozom és félbe vágott koktélparadicsommal és parmezánnal tálalom. Ha van időnk melegítsük elő a tányérokat, 50 fokra előmelegített sütőbe tesszük pár perccel a tálalás előtt, így nem hűti el a hideg tányér a tésztát és még az utolsó falat is meleg marad.



Fehércsokoládés-marcipános panna cotta


Hozzávalók:
  • 75 g fehércsokoládé
  • 75 g marcipán
  • 2 levél zselatin
  • 1 dl tej
  • 4 dl tejszín
  • 25 dkg friss eper
  • egy rúd vanília (elhagyható)
  • fél citrom
  • méz vagy juharszirup


Elkészítés:
A zselatin leveleket pár percre egy mélytányérba hideg vízbe áztatom, hogy felpuhuljanak, ezalatt a tejet és a tejszínt összeöntöm és felforralom. Ha felforrt félrehúzom a tűzről és beleszórom az apróra vágott fehércsokoládét és nagy lyukú reszelővel belereszelem a marcipánt. Megvárom, amíg felolvad majd újra visszateszem a tűzre, hogy rottyanjon egyet, ezután ismét félrehúzom és elkeverem benne a zselatinlapokat. Kis formákba öntöm (ebből hat kiszokott jönni) és egy egész napra vagy éjszakára hűtőbe teszem. Az eper öntethez, apróra vágom az epret, és a kikapart vaníliamagokkal, juharsziruppal vagy mézzel felforralom, hozzáadom a fél citrom levét. Lehűtöm és tálaláskor kiskanállal a panna cották tetejére merem. Ha nincs friss eper, eperlekvár is megteszi helyette.




Tíz jótanács ha vendégeket vársz:

1. Az asztalt mindig terítsd meg előre, készíts ki poharakat, tötsd ki a vizet, úgyis mindenki fog kérni, így megspórolhatod a töltögetést.
2. Mindig készítsd ki a papucsokat.
3. Csinálj  helyet az előszobában a táskáknak, kabátoknak, akár úgy, hogy a saját cuccaitokat addig beviszed a szobába vagy berakod egy szekrénybe. 
4. Mindig kalkulálj negyed óra késéssel és Te legalább fél órával előbb készülj el, mert mindig van, aki előbb érkezik.
5. Ellenőrizd, hogy a fürdőben van-e szappan, wc papír és kéztörlő, mindenkinek az első dolga, hogy elmegy mosdóba (ha nők). Hagyd égve a villanyt vagy gyúts gyertyát, aki nem jár rendszeresen hozzád ne kelljen keresgélnie a kapcsolót és botladoznia a sötétben. 
6. Azoknak, akik nem isznak alkoholt készülj valami más itallal, nyáron szörppel, limonádéval, házi jeges teával, télen meleg teával.
7. A mosogatógép legyen üres, hogy gyorsan eltüntethesd a vacsora után a használt tányérokat, evőeszközöket.
8. Gondoskodj zenéről és friss vágott virágról, mindig gyúts gyertyát.
9. Csinálj  helyet az előszobában a táskáknak, kabátoknak, akár úgy, hogy a saját cuccaitokat addig beviszed a szobába vagy berakod egy szekrénybe. 
10. Mindig olyan ételt készíts, amiben profi vagy, ne vendégség alkalmával próbáld ki az új recepteket. 

+ Mindig legyen desszert, mert az olyan édesszájúak, mint én nagyon csalódottak, ha nem kapnak valami finomat a vacsora után. Egy jó minőségű tábla csokoládé is megteszi friss gyümölccsel. (Esetleg csokoládé fondü)

Ha vendég vagy:

1. Késs. Legalább tíz percet, de ne többet, mint negyed óra.
2. Ne kérj mást, mint amivel kínálnak. Ha ott a tea odakészítve, ne találd ki, hogy inkább kávét innál, ha borral várnak ne akarj pezsgőt és sorolhatnám.
3. Ne hozz vissza elfekvőben nálad lévő dolgokat, ne ilyenkor add vissza a kölcsön könyveket, nálad lévő műanyag dobozokat.
4. Bort, pezsgőt, csokoládét, virágot -  valamelyiket mindig viszek, ha vendégségbe megyek.
5. A telefont halkítsd le és tedd el jó mélyre, persze azért néha lopva rásandíthatsz mi van a gyerekkel...
6. Igyál és egyél. Tehát fogyassz. Senki nem fogja észrevenni, szóvá tenni ha feltűnésmentesen keveset eszel-iszol, vagy ha kihagyod a desszertet, de ha szabadkozol, az aktuális fogyókúrádat ecseteled azzal mindenki figyelmét felhívod arra, hogy te NEM ESZEL. 
7. Ne akarj minden áron segíteni. Ha még nincs minden kész, amikor megérkezel, egyszer felajánlhatod, de ha nem fogadják el, csak ülj le egy pohár borral és élvezd, hogy vendégül látnak. Amikor valaki nagyon ajánlkozik, akkor csak idegesebb leszek, mert úgy érzem, biztos azért akar annyira segíteni mert kívülről is éppen olyan kétségbeejtőnek tűnik a helyzet, és látszik, hogy megcsúsztam, ahogy én érzem (:))







2015. május 11., hétfő

Tészta házilag - Szélesmetélt




Hű, Te gyúrod a tésztát? - kérdezik csodálkozva. Én. - Nem semmi. Pedig az. Hidd el. Összekevered a lisztet, a tojásokat, a sót és az olajat, gombócá formálod, hűtőbe rakod fél órára, majd kinyújtod és felvágod a tésztagéppel. Már ha van. A nagymamám még ezt is kézzel csinálta. Ott száradtak papírdobozban a tészták a szekrény tetején, a "tiszta szobában". Az egyetlen ami szükséges hozzá az az idő, dee hat személyre is egy óra alatt megvan. Ha pedig azt vesszük, hogy egy komolyabb vacsora elkészítése ennél sokszor jóval több időt igényel, akkor igazán nem nagy ár, hiszen a feltét már nem idő. Spenót és tejszín, paradicsom, fokhagyma, olívaolaj. Dió, kék sajttal. Vagy egy pesto. Esetleg tonhal, tejszín és apróra vágott friss fűszernövények. A ravioli picivel több idő, de akkor nincs feltét sem, csak egy kevés zsályás vaj, vagy olívaolaj, esetleg tejszín. És milyen jó elfoglaltság! Persze csak akkor álljunk neki ha van időnk és szépen, kényelmesen tudunk dolgozni. Nem kapkodva és idegeskedve. Dudorászva, zenét hallgatva, ráérősen. Ha nincs időnk és hangulatunk hozzá, inkább vegyünk elő egy csomag szárított tésztát, vagy most már friss hűtött tészta is kapható, az sem ördögtől való, majdnem ugyanolyan jó. Majdnem. 

Az olasz filmekben sem véletlenül bukkan fel rendre a szokásos sablon, a "mamma" tésztája. Mert az fogalom. Hiába könnyű, hiába semmiség, mintha a liszt-só-tojás-olajon kívül lenne benne valami más is, ha valaki a családjának maga gyúrja a tésztát. És nem csak a családnak jó. Nekem is jó. Hiába főztem már ennél bonyolultabb ételt, mégis ritkán érzem azt a végtelen elégedettséget, mint amikor látom, hogyan tűntetik el a hatalmas tányér tésztákat, mindenféle ínycsiklandó zöldséggel megpakolva, miközben a kislányom lelkesen mondogatja "Tészta. Ana dújta. Tészta". - Talán a fogadtatás teszi.




Hozzávalók:

  • 600 g finomliszt
  • Hat egész tojás, vagy 12 tojás sárgája
  • Egy evőkanál olívaolaj (még sosem mértem ki, egyszerűen meglöttyintem az üveget)



Színezhetjük spenóttal, úgy hogy pépesített spenótot adunk hozzá a tészta gyúrásakor.

Elkészítés:

A lisztet elkeverjük a sóval, majd a közepébe lyukat formázunk és abba rakjuk a tojásokat és az olívaolajat. Az ujjainkat karomszerűen tartjuk és így kezdjük el a lisztet összekeverni a  tojásokkal, majd amikor már összeállt, akkor lisztezett gyúródeszkán gombóccá gyúrjuk. Folpackba csomagoljuk és legalább fél órára a hűtőbe tesszük, de akár előző nap is megcsinálhatjuk és addig hűtőben tarthatjuk. Majd egy nagy késsel ujjnyi szeleteket vágunk belőle, kicsit ellapogatjuk, lapos korongot formálunk és a tésztagép nyújtó részébe rakva fokozatosan kinyújtjuk, először a legszélesebb hengernyílásra állítva (1-esre állítva) majd fokozatosan haladva egyre vékonyabbra nyújtjuk, körülbelül 1mm vékony legyen a tészta (én az 5-ös fokozatig szoktam nyújtani). Ha készen van jól belisztezzük és egy szék támlájára terítjük száradni, amíg az összessel végzünk. Ezután a tésztagép szélesmetélt vágó részén egyenként átfuttatjuk a kinyújtott tésztákat. Minden egyes tésztahalmot, ami egy-egy tésztacsíkból lesz alaposan belisztezünk és jó néhányszor átforgatjuk a lisztben, különben összeragad. Lobogó vízben 3-4 perc alatt megfőzzük és a kívánt feltéttel azonnal tálaljuk. Nem vagyok híve a tésztaételek újramelegítésének, szerintem alapvetően frissen jók, de ha a házi tésztámból marad nincs szívem kidobni. Ilyenkor másnap egy üvegtálba rakom, és attól függ milyen feltét van rajta, sajttal, tejföllel, paradicsomszósszal vagy tejszínnel összekeverve megsütöm és "rakott" tészta lesz belőle.