Mindig is szerettem a főzelékeket, rántással, habarással is, úgy, ahogy a nagymamám és anyukám csinálja. Egyetlen kivétel a kelkáposztafőzelék, amiről őszintén megvallva nem tudom, hogy szeretem-e, mert még meg sem kóstoltam. Soha. Ezen kívül a pacalt, a paradicsomos káposztát, na meg a disznósajtot egyszerűen nem vagyok hajlandó még megízlelni sem. A kocsonyát sem eszem meg, de legalább megkóstoltam, valahogy a hús hidegen nekem egyébként sem tartozik a kedvenceim közé, és ugyanígy vagyok a zselatinos, kocsonyás állagú ételekkel is, a habos dolgokkal pedig mégúgy, (ami olyan szappanszerűen, nyálkásan habzik, most nagy divat, nem tudom ki találta ki, hogy ez a tányéron jól mutat) molekuláris gasztronómia ide vagy oda. Minden mást megeszek, legalábbis akárhogy gondolkozom, nem jut eszembe olyan, amit nem. A kislányomtól is elvárom, hogy mindent megkóstoljon, megennie semmit nem kell. Valahol olvastam egyszer, hogy nincsenek olyan ízek, amiket veleszületetten nem kedvelünk, csak nagyon ritkán, ezek jórészt tanult folyamatok. Rossz emlékek, élmények, asszociációk szülik a "nem szeretem" dolgokat. Amiket gyermekkoromban nem ettem meg, azok ma a kedvenceim közé tartoznak. Zöldbabfőzelék, spárga, a friss saláta. Legendás családi történet nálunk a "virágot nem kérek" mondatom, máig húznak vele. A férjem az első közös étkezések során közölte, hogy a főzeléket nem szereti. Jó, mondtam neki, csak annyit kérek legalább kóstold meg. És megkóstolta, sorban mindegyiket. Ma már csak a répa főzeléket nem eszi meg, az összes többit kifejezetten szereti, a brokkoli főzeléket külön kérni is szokta, nem gondoltam volna, hogy eljön a házasságunkban az a pillanat, amikor a bejelentésemre, "ma brokkoli főzelék lesz" ő azt mondja, "Hú, az jó!" - ez nem sok ételnek jár ki, hogy a helyzetet érzékeltessem, ezzel a brokkoli főzelék hivatalosan is egy vonalba került a pizzával és a rizottóval. Amikor valaki nálunk ebédel rendszerint nem szoktak lelkesedni amikor kiderül, hogy főzelék van, de mire üres lesz a tányér, mert üres lesz, csodálkoznak és találgatnak, hogy vajon mi volt ebben a főzelékben, amitől ilyen finom. Hiába mondom, hogy semmi, csak zöldség, esetleg némelyikben egy kevés sajt, csak továbbra is hitetlenkednek. Milyen fűszereket tettem bele? Leveskocka vagy más ízfokozó? Dehogy. Egyszerűen attól jó, hogy a zöldség jó. És persze ugyanattól lehet rossz is, ha nem megfelelő alapanyagból készítjük.
Hozzávalók 4 személyre:
- Két fej brokkoli
- Egy krumpli (elhagyható)
- Egy póré hagyma, vagy egy fej vöröshagyma
- 120 g parmezán
- Három diónyi vaj
- Olíva olaj
- Só, bors
- Húsleves alaplé (elhagyható, sima víz is jó)
A brokkolit megmosom, rózsáira szedem. A krumplit megpucolom és apró kockákra vágva sós vízben puhára főzöm. Egy nagy, magas falú serpenyőben megolvasztom a két diónyi vajat és kevés olívaolajat öntök még hozzá, megfuttatom benne a hagymát, majd erre rádobom a brokkolit, átforgatom és fedő alatt párolom 1-2 percig. Felöntöm vízzel vagy húsleves alaplével, annyira, hogy épphogy ellepje. Puhára főzöm benne. Sózom, borsozom, felét, kétharmadát kimerem, hozzáteszem a krumplit, a lereszelt parmezánsajtot, a maradék vajat és botmixerrel pépesítem. Tálaláskor, először a pürét merem a tányérba, majd ráhalmozom az egészben maradt brokkoli darabokat. Ha valamit szeretnék mellé kínálni, akkor bundáskenyeret szoktam készíteni, de önmagában is nagyon finom és laktató étel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése