2014. május 7., szerda

Bodzavirág palacsinta bundában





A tavaszi repertoár idén egy újabb kedvenccel bővült, a bodzavirággal. A szörpöt, teát, mézet eddig is szerettük, de a palacsintatésztában rántott bodzavirág újdonság. Az egész úgy kezdődött, hogy a piacon megláttam egy kis csokorral és mondtam a néninek, hogy én úgy hazavinném, mert imádom a bodzát, de ez a szörphöz még kevés, mit lehetne ennyivel kezdeni? Ő pedig mondta, hogy "hát kirántani". Oh. Ez eszembe sem jutott. Így hát hazavittem, kirántottam, mind megettük. Másnap az erdőben szedtem egy nagy csokorral és eperlekvárral is kipróbáltuk. Hihetetlenül jó ízkombináció, de nem szabad túl édesnek lennie a lekvárnak, én egy rozmaringosat bontottam fel hozzá.

Hozzávalók:

  • Szükségünk van bodzavirág fejekre. Lehetőleg olyan helyről, ahol biztosan nem érte permet vagy más vegyszer, mert megviseli a mosás-szárítás. Ha meg szeretnénk mosni, akkor jó pár órával az elkészítés előtt tegyük ezt meg, hogy megszáradjon, különben az olaj nagyon csapkodni fog. 
  • Sűrű palacsinta tészta: 15 dkg liszt, egy tojás, csipetnyi só, kevés méz, egy kevés barna vaj,  annyi tej, hogy sűrű palacsinta tésztát kapjunk (körülbelül 1 dl)


Elkészítés:

Az olajat (vagy (kókusz)zsírt) felhevítjük, akkor jó, ha belecsöppentjük a palacsintatésztát és szépen serceg benne. Jól megmártjuk a bodzafejeket a száruknél fogva a tésztában, hogy teljesen elmerüljenek benne. Kicsit lerázzuk és beletesszük az olajba. Aranybarnára sütjük, ha kész levágjuk a szárát, minél közelebb a tövéhez, majd óvatosan megfordítjuk az olajban egy lapát segítségével és a másik oldalát is megsütjük. Papírtörlővel borított tányérra helyezzük és natúr joghurttal vagy eperlekvárral tálaljuk. 








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése