2015. április 8., szerda

Mese a húsvéti csokitojásokról...




"Gyerekkoromból emlékszem rájuk: a párizsi chocolaterie-kre, kosarakba rakott, fényes papírba burkolt tojásaikkal, a polcokon sorakozó nyulakra, tyúkokra, harangokra, marcipángyümölcsökre, a marron glacéra, az amourette-ekre, az aprósüteménnyel, karamellával megtöltött aprócska fészkekre és még ezeregy cukrozott, varázsszőnyegen odaröpített csodára, amelyek jobban illettek volna egy arábiai háremhez, semmint a passió komor fenségéhez.
Még emlékszem, mit mesélt a mamám a húsvéti csokoládéról. Pénzünk soha nem volt erre a sok finomságra, de azért mindig megkaptam a magam cornet-surprise-ét, a húsvéti ajándékokkal megrakott papírtölcsért: volt benne aprópénz, papírvirág, élénk színekkel kifestett kemény tojás és egy évről évre változatlan, gondosan megőrzött, csibékkel, nyuszikkal, boglárkák közt mosolygó gyerekekkel díszített színes kartondoboz, a mélyén parányi csomag celofánba csavart mazsolás csokoládédrazséval. Minden szemet hosszan, türelmes élvezettel kellett elszopogatni azokon a városok között megosztott hosszú éjszakákon, amikor a redőnyök résein túl szállodacégérek neonizzása pislákolt, és az árnyékos csendben csak anyám lassú, halhatatlannak tetsző lélegzése hallatszott.
Azt mondta: nagypéntek előestéjén a harangok az éj leple alatt elhagyják a templomtornyokat, és varázsszárnyakon Rómába szállnak.
A fiú bólint, arcán a cseperedő gyerekek félig tiszteletteljes, félig hitetlen kifejezésével.
 Ott aztán felsorakoznak a csupa aranyba és fehérbe öltözött, süveges, arany botos pápa előtt: nagyharangok és kisharangok, clochette-ek és súlyos bourdonok, csengők és csengettyűk és dó-ti-dó-mi-szók, és türelmesen várják, hogy a pápa megáldja őket.
Anyám el volt telve ezzel az ünnepi gyermekmesével; a szeme tágra nyílt az elragadtatástól, ahogy felidézte a sok képtelenséget. Minden mese elbűvölte – Jézus, Eostre istennő és Ali Baba egyaránt; beleszőtte a maga népi regéit hitének csillogó kelméjébe. Kristályokkal való gyógyítás és csillagképek közti utazások, idegen bolygókról érkezett, sötét szándékú lények és rejtélyes öngyulladási folyamatok – anyám mindben hitt, vagy legalábbis úgy tett, mintha hinne.
És a pápa sorra megáldja mindegyiket, egészen az éjszakába nyúlóan, miközben a francia templomtornyok húsvét reggeléig üresen, némán várják, hogy a harangok visszatérjenek.
Én, a lánya pedig tágra nyílt szemmel hallgatom e bűbájos apokrifákat, a Mithrasról és a délceg Baldurról, Oziriszről és Quetzalcoatlról szóló meséket, amelyeket más mesék szőnek át: repülő csokoládékról, repülő szőnyegekről, a sokkezű istennőről, Aladdin csupa kristály csodabarlangjáról meg arról a másik barlangról, amelyből Jézus három nap múltán kiemelkedett, ámen, abrakadabra, ámen.
És az áldások mindenféle formájú és ízű csokoládévá változnak, a harangok pedig a fejükre állnak, hogy a csokoládé beléjük férjen. Így repülnek egész éjszakán át, és amikor húsvét vasárnapján visszatalálnak tornyaikba, ismét megfordulnak, és himbálózva kongatják világgá örvendezésüket.
Harangok mindenütt: Párizsban, Rómában, Kölnben, Prágában. Reggeli harangok, halottsirató harangok s mind a többi: a változásokat hírelve kísérik végig száműzetésünk éveit. És a húsvéti harangok, amelyek oly erősen szólnak az emlékezetben, hogy beléjük sajdul az ember füle.
A sok csokoládé pedig a harangzúgás közepette száll a levegőben, a mezők és a városok fölött. Van köztük, amelyik földet érve összetörik. De a gyerekek fészkeket készítenek, és magas ágakra helyezik őket, hogy felfogják a hulló tojásokat, csokoládétyúkokat, – nyulakat, a pralinét, a karamellát, a cukrozott mandulát…Jeannot csillogó szemmel fordul felém.
Szuper – mondja fülig érő vigyorral.
– És ez a mese arról, hogy miért kaptok húsvétra csokoládét.”

Részlet Joanne Harris: Csokoládé című könyvéből


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése